"

The dead want us to brave our losses and just live like before, right? Just don't be sad! Everyone says this, but for my part, I have never experienced that there is any basis for this, otherwise truly comforting idea. And, of course, this was also invented by the living to make their work easier. Because you see, no matter what, the living don't always agree, so I don't see why the dead would be so unanimous. If there is an afterlife at all, I think there are just as many selfish souls over there as there are here on earth. After all, it would be impossible for those who were full of all kinds of feelings in their lives to strip themselves of all evil in a single moment and put on the cloak of altruism and goodness. I have to laugh. Imagine a widower sitting down to breakfast the morning after a funeral exclaiming, "Mary wouldn't want me to be sad," and devouring everything in sight with a good appetite. How do you know what Mary is thinking over there? She may weep and gnash her teeth—her astral teeth, of course—seeing her husband go on as if he had never existed. After all, most women like their husbands to jump around them. Why would a person's character change after death?

"A halottak azt akarják, hogy bátran elviseljük veszteségeinket, és csak éljünk úgy, mint azelőtt, igaz? Csak nehogy szomorúak legyünk! Mindenki ezt mondja, de a magam részéről sohasem tapasztaltam, hogy volna valami alapja ennek az, egyébként valóban vigasztaló elképzelésnek. És természetesen ezt is az élők találták ki, hogy megkönnyítsék a dolgukat. Mert látod, bármiről is legyen szó, az élők nem mindig értenek egyet, tehát nem látom be, hogy miért volna olyan egyöntetű a halottak véleménye. Ha egyáltalán van halál utáni élet, akkor azt hiszem, odaát is éppen annyi önző lélek van, mint itt a földön. Hiszen az lehetetlenség is volna, hogy azok, akik életükben tele voltak mindenféle érzéssel, egyetlen pillanat alatt levetkőzzenek magukról minden rosszat, és felöltsék az önzetlenségnek és a jóságnak a köntösét. Nevetnem kell. Képzelj el egy özvegy férfit, aki a temetés utáni reggelen azzal a felkiáltással ül le reggelizni, hogy "Mary nem akarná, hogy szomorkodjak", és azzal jó étvággyal felfal mindent, amit csak maga előtt lát. Honnan tudja, hogy Mary odaát mit gondol? Lehet, hogy sír, és fogait csikorgatja - az asztrálfogait, természetesen - látván, hogy a férjeura úgy él tovább, mintha ő soha nem is létezett volna. Hiszen a legtöbb nő szereti, ha a férje körülugrálja. Miért változna meg az ember jelleme a halála után?"