"

We would talk about the most ordinary things in the world. You would leave smiling and look forward to seeing you again in a few days. You wouldn't know about anything and I would find that everything is fine. At the elevator door, you'd notice a silly tear in my eye, and I'd say I was just yawning because I was bored with the conversation. (...) Then I would come into my room and cry into a handkerchief and think about what was and what should have been and what could not have been.

"A világ leghétköznapibb dolgairól beszélnénk. Mosolyogva távoznál, és várnád, hogy pár nap múlva újra láss. Nem tudnál semmiről, és én megállapítanám, hogy minden rendben van. A lift ajtajában észrevennél egy buta könnycseppet a szememben, és azt mondanám, hogy csak ásítottam, mert unom a beszélgetést. (...) Aztán bejönnék a szobámba, és telesírnék egy zsebkendőt, és arra gondolnék, ami volt, és aminek lennie kellett volna és ami nem lehetett."