"

It is sheer recklessness to imagine that we can always tell what is good or bad for the patient. Maybe something is really wrong for him, but he does it anyway, for which he also feels remorse. This can be very good for the person - medically speaking, so experientially. Perhaps he has to experience evil, suffering its power, because only then can he finally give up his Pharisaism towards others. Perhaps it is fate itself or the unconscious, or God - call it whatever you want - it is a good idea to push it into the filth, because only such a powerful experience will conceive it, it helps to strip off its childishness and makes it more mature.

"Arcátlan vakmerőség azt képzelnünk, hogy mindig meg tudjuk mondani, mi a jó vagy rossz a páciensnek. Valami talán tényleg rossz számára, de mégis megteszi, amiért aztán lelkifurdalást is érez. Ez az illető számára - gyógyászatilag nézve, tehát tapasztalatilag - nagyon jó lehet. Talán meg kell élnie a rosszat, elszenvedve annak hatalmát, mert csak így képes végre feladni másokkal szembeni farizeusságát. Talán maga a sors vagy a tudattalan, avagy Isten - nevezzék, ahogy akarják - kénytelen amúgy jó alaposan elgáncsolni, belelökni a mocsokba, mert csak egy ilyen erőteljes élménynek lesz foganatja, ez segít levetkőzni gyermetegségét s teszi érettebbé."