"Egyik család se régibb, mint a másik, csak éppen hogy aki jómódban volt, vászonra és kutyabőrre pingáltatta magát, aki meg szegény volt, legfeljebb egy fadarabra írták a nevét, - mikor meghalt. A mi őseink ilyenféle emberek lehettek. Nem tudok róluk se jót, se rosszat. Apai öregapám lakatos volt Sopronban, aztán meg Nemeskéren. Mindössze annyit tudok róla, hogy hirtelen-haragú ember volt és hogy a család magyarul beszélt, érzett és gondolkozott. De tudtak németül is, mert az egyetlen könyvük a biblia, - apámmal van eltemetve, - német könyv volt. (Az ottani templomban németül tisztelték az Istent.) Anyai öregapám meg kisbirtokos és kocsmáros, bíró és esküdt, alighanem parasztféle ember volt Szőllősgyörökben. Nagy Sándor volt a neve. De azért tisztán paraszt se lehetett, mert egy kántortanító leányát vette el, aki nemcsak a krumplihámozáshoz értett, hanem orgonálni is tudott. De az ő ősapjai már parasztok voltak, somogyi bicskások, nem nemesek. A mi nemességünk nem a királytól való, hanem Istentől. Kezdődik attól a perctől, mikor az én apám 1848-ban kardot ragadott s hazajött Bécsből: vagyonát és életét felajánlotta a hazának. Ha megütköznétek azon, hogy a neve német, tudjátok meg, hogy neki mindig szándéka volt a nevét megmagyarosítani, de mint afféle hivatali járatokat nem ismerő ember, évről évre halasztotta. Anyai ágon azonban, amely ágnak testi formáit velem együtt viselitek, ha kutattok, ilyen neveket találtok: Nagy, Csutorás, Henics, Paizs."