"A delfi templom felirata a testi embernek: szó, szó, szó. A lelki ember elbámul rajta, hogy már abban az ó világban volt olyan gondolkodó elme, amelyik tudta, hogy az ember nem ismeri magát. Vajon aki még nem látott tengert, ösmeri-e azt az érzést, amely megmozdul benne, mikor a tengert először meglátja? Vajon, akit még nem ért nagy szerencse, akit még nem ért nagy csapás, ijedelem, el tudja-e képzelni, micsoda érzéseket bont ki mindaz a lélek mélyéből? Aki még nem menekült meg veszedelemből; tudja-e, mennyire szereti az életét? Aki még nem temetett anyát, apát, testvért, gyermeket, ismeri-e azt a kapcsot, amely a lelköket összeköti? Haragunk vagy szeretetünk belső meglobbanása után nem káprázva állunk-e, s kérdezzük: - Nini, hát ilyen vagyok én? Az ember lelke begöngyölt láng. Csak egyes sugarait ismerjük magunk is. Annyit, amennyi a földi életünk haladására világítónak kell."