"A malomkerekét víz hajtja. De mi hajtja a mi kerekünket, hogy élni, örökkön élni akarunk? S megállani, elmúlni, soha! ?Mit őröl a mi fejünk, hogy annyira becsüljük őrlését és őrleményeit? Csak reményeket és reményeket, egy reményt, két reményt, sok reményt, csupa szép reményt. Dehát minden reménység: kép csupán. S nem is való-kép: lelki délibáb. Ha odajutunk hozzá, csakolyan sivatagba, kövesre, mocsárba jutunk, mint amilyent elhagytunk érte. De onnan megint új szép képre látunk, - s ezerszer is csalódva, sietünk ismét hozzá, és sietünk mind éltünkön által, migcsak belé nem pottyanunk a 2 m lyukba."