"Magyarországon sokan foglalkoznak a lélekidézéssel. Magam is részt vettem harminc vagy negyven ilyen ülésen. Megtörtént, hogy a lelkek neveket is írtak: Napoleon, Zrinyi, Mátyás, Wesselényi, Deák és más ismert nevű jelesek. Minden név más írás. Ki az egyiket ismerte, ki a másikat. Valaki megszólal a társaságban: - Géza, kérj te is írást! Az apámat kérdeztem, hogy jelentkezhetik-e? - Igen. - Ha igen, akkor kérem, hogy írja le a nevét. A médium (egy tizenkét éves bájos leányka) felém fordítja az arcát és azt kérdi, hogy mi volt az apám neve? Megmondom. A médium keze a szokott ideges remegéssel leírja: Czigler Sándor. A társaság kérdő tekintettel néz rám. Én csak a papirosra mélázva felelem: - Apám, ez nem a te írásod. A médium keze újra a papiroson. Mások a betűk, más a végzővonal, de a betűk nem az én apám gömbölyű erős betűi és az alávonás sem az apámé. - Apám, - mondom újra, - te nem írtad soha cz-vel a nevedet. A médium harmadszor is leírja a nevet ekképpen: Zigler. - Nem az, - mondom. - Az apám Zieglernek írta a nevét. Az írása meg olyan volt, hogy senkiéhez sem hasonlított. A médium ekkor pénzre tette az ujját. Szent János apostol óhajt szólani. Az apostol azt mondta: - Aki hitetlen, annak a lelkek sohasem adnak bizonyítékot. És ezzel vége szakadt az ülésnek. Ezévi újév napjától kezdve mikor először vettem részt a lélekidézők összejövetelein (1894), sohasem volt szó arról, hogy én hívő vagyok-e vagy sem. Mert én kevésbeszédű ember vagyok és ha kérdések támadtak is a lelkemben, elhallgattam. Inkább akartam szemlélő lenni, mint feszegető. A lelkek az első üléstől kezdve mindenkor azt mondták, hogy ismerik a gondolatainkat. De az én gondolatban való kételkedéseimen sohasem ütköztek meg. A hit, az ő létezésükben való komoly hit, ez kell, - mindig mondották. S ha olykor csak a kétségtelenül hivőknek akartak nyilatkozni, engem mindig megneveztek, hogy jelen lehetek. A többi ilyenkor más szobába vonult s a lelkek feleleteit titokban tartottuk. Így volt ez például akkor is, mikor én arra kértem őket, hogy Béla király névtelen jegyzőjére vonatkozólag gyujtsanak világosítást. Felelet: - Elcsapott barát volt. És megmondták a nevét is: - Innocent. Ez a név nem egyez egyetlen névvel sem azok közül, akiket a történetbúvárok kiderítgettek. A lelkek szólottak minden nyelven, amit a társaság értett. Kaptunk latin, angol, francia, német és olasz feleleteket. Egyszer azonban Tóth Béla is eljött az idéző ülésre. És törökül kérdezett. Erre nemcsak hogy a török lelkek nem jelentkeztek, hanem másfélék sem. A társaságnak az volt a véleménye, hogy Tóth Béla kételkedő. Azokon az üléseken, amiken én résztvettem, soha semmi bizonyosságot nem hallottam a lelkektől. Jeladás, vagy jelenés nem történt, csak homályos vagy kétértelmű feleletek, többnyire gyermekesek, néha meg gorombák; - ennyi volt az egész. És én mégsem nevetem a spiritizmust. Annyi kiváló elméjű ember hisz benne, hogy azt kell gondolnom, csak én nem voltam eléggé szerencsés. Amiket olvasok és hallok, azok gondolkodóba ejtenek. Nem szólok sem Amerikáról, sem Angliáról, ahol már milliók foglalkoznak az elhunyt lelkekkel való társalgással. Közelebb van, köztünk él a Vay család. Egy Vay báróné élő hangon kap tőlük feleleteket s meg is jelennek neki. Aztán itt él közöttünk az európai nevü Zipernovszky mérnök. Ez is médium nélkül érintkezik velök. Egy betükkel ellátott asztalkán adnak neki feleleteket, annélkül, hogy pénzt kellene betűtől betűhöz tologatnia. Sajnálom, de egyiket sem ismerem. Ha igaz, nagy valami. Egyetlen szó, amely bizonyosság a másvilágról, nagyobb esemény lenne a világ minden eddigi eseményénél; összeforgatná az egész világot: a fegyverek lehullanának és az általános testvériség alapján új társadalmi rend keletkeznék. De a lelkek titkolózók."