"

I remember my childhood games in the dim, cute garden, which we populated with gods, in the boundless realm that this one square kilometer, completely unknowable, undiscoverable area has become for us. We created a closed civilization, things had a meaning, steps had an echo there that no one else could ever understand. What remains of this great, hot, frozen garden full of childhood shadows when one grows up and lives by different laws? If you return to it now, you pass along the low wall made of gray stones, losing hope, dejected, and you are amazed that the country, which was once your infinity, has fit in such a narrow space; you are amazed, and you know: you will never find your way back to this infinity again, because you should find your way back to the game, not the park.

"Eszembe jutnak gyerekkori játékaim a homályos, aranyos kertben, melyet istenekkel népesítettünk be, a határtalan birodalomban, amivé ez az egy négyzetkilométernyi, egészen soha meg nem ismerhető, föl nem fedezhető terület vált számunkra. Zárt civilizációt teremtettünk, a dolgoknak olyan értelmük, a lépéseknek olyan visszhangjuk volt ott, amit soha senki más meg nem érthet. Mi marad ebből a gyermekkori árnyakkal népes, nagyszerű, forró, fagyos kertből, amikor az ember felnőtt lesz, és más törvények szerint él? Ha most visszatérsz hozzá, reményed vesztve, csüggedten haladsz el a szürke kövekből rakott alacsony fal mentén, s elámulsz, hogy ilyen szűk helyen elfért az ország, amely végtelenséged volt egykor; elámulsz, és tudod: ebbe a végtelenségbe soha többé nem fogsz visszatalálni, mert nem a parkba: a játékba kellene visszatalálnod."