"

Once upon a time, somewhere in the sea, say, in the Bay of Capri, there was a wave that fell in love with the rock. He always curled around her, kissed her day and night, hugged her with his white soft arms. He sighed, sobbed, begged to be hers, and besieged her with his love until he slowly washed away the rock's resistance, and one fine day, unable to take it any longer, the rock gave way and collapsed into the arms of the wave. (...) And then the rock, the admired, adored, so coveted rock, no longer existed. A piece of stone was just lying in the depths, on the seabed. The wave felt that it had been cheated, that it had been taken, and soon it was looking for another rock for itself.

"Egyszer volt, hol nem volt, valahol a tengerben, mondjuk, a Capri-öbölben egy hullám, amelyik beleszeretett a sziklába. Mindig körülötte fodrozódott, csókolta éjjel-nappal, fehér habkarjával ölelte. Sóhajtozott, zokogott, könyörgött, hogy legyen az övé, és addig ostromolta szerelmével, míg lassan-lassan alámosta a szikla ellenállását, és egy szép napon, mert nem bírta tovább, a szikla megadta magát, és a hullám karjába omlott. (...) És akkor a szikla, a körülrajongott, az imádott, az annyira áhított szikla nem létezett többé. Egy kődarab hevert csupán a mélyben, a tengerfenéken. A hullám úgy érezte, megcsalták, rászedték, és hamarosan másik sziklát keresett magának."