"

Ribizke - like all lonely people - says a few words to the dog, and the dog wags its tail, its eyes laugh, because it likes the soft wave of the human voice, and above all, it likes the caressing something behind the voice. And he also loves his master's eyes, in which there is so much power, command, sometimes anger, but often joy, and if he even puts his hand on his head, a soft shiver runs through his whole body, and he has to whimper with happiness.

"Ribizke - mint minden magányos ember - szól egy pár szót a kutyához, és a kutya a farkát csóválja, a szeme nevet, mert szereti az emberi hang lágy hullámzását, legfőképpen pedig szereti azt a simogató valamit, ami a hang mögött van. És szereti a gazdája szemét is, amelyben annyi erő van, parancsolás, néha harag, de sokszor vidámság, és ha még a kezét is a fejére teszi, akkor valami lágy reszketés szalad végig egész testén, és nyüszíteni kell a boldogságtól."