"

The face of an adult can never be as honest as that of a small child, precisely because his ego was formed in the mirror system of the world, and from then on - without realizing it - he lives in a state of split consciousness; he smiles not when outside, not when he yawns, cries, is bored, hates, rages, loves, demands, or is indifferent outside, as inside. And this is not only when others are there, but also when no one is there. Looking outwards and living outwards is the ego's strongest gaze: it itself is made up of mirrors, and it wants to conform to these mirrors forever. A person shows his true face only when he becomes self-absorbed. When he freaks out in anger, when he sobs in utter despair, when he screams in pain, or obeying some irresistible compulsion, he starts laughing loudly. Always when the glass overflows - when the power of the ego is broken.

"A felnőtt ember arca sohasem lehet olyan őszinte, mint a kisgyermeké, éppen azért, mert a világ tükörrendszerében kialakult az egója, s innen kezdve - anélkül, hogy ezt észrevenné - tudathasadásos állapotban él; nem akkor mosolyog, amikor kívül, nem akkor ásít, sír, unatkozik, gyűlöl, tombol, szeret, követel, vagy közönyös kívül, mint belül. És ez nem csupán akkor van, ha mások is ott vannak, akkor is, ha nincs ott senki. A kifelé nézés és a kifelé élés az ego legerősebb pillantása: ő maga is tükrökből állt össze, s örökké e tükröknek akar megfelelni. Igazi arcát csak akkor mutatja az ember, ha önfeledtté válik. Ha dühében kiborul, ha végső kétségbeesésében felzokog, ha fájdalmában felüvölt, vagy valami ellenállhatatlan kényszernek engedelmeskedve, hangosan röhögni kezd. Mindig akkor, ha túlcsordul a pohár - ha az ego hatalma megtörik."