"

The second we truly love is the only real moment in our lives. The rest are not. The rest are unhappy spells. Madness. Full of fear and thirst. Of course, we think the opposite. We believe that "reality" is when we live alone, with a stoned, lonely soul. Everyday life, indifference, egoism, me, mine, making money are reality. The TV, the robot, the rush, the shopping, the asphalt, the life feeling of "I have nothing to do with anyone" is a reality. And we think of love as a delusion, intoxication. When we really love, people tell us, "You're crazy, man! You're crazy!" - while an infallible voice from the depths of our souls says: "I want to stay here, because I've always wanted to be here! I want to live here, forever!" When we love each other: we sober up. We wake up. The real state of our life is when we love. We usually achieve this miracle when we give up our convulsive self-defense and start living in each other, for each other.

"Az a másodperc, amikor igazán szeretünk, életünk egyetlen valóságos pillanata. A többi nem az. A többi boldogtalan varázslat. Őrület. Teli félelemmel és szomjúsággal. Mi persze éppen fordítva gondoljuk. Mi azt hisszük, hogy az a "valóság", amikor egyedül, kővé dermedt, magányos lélekkel élünk. Valóság a hétköznap, a közöny, az egoizmus, az én, az enyém, a pénzkereset. Valóság a tévé, a robot, a rohanás, a vásárlás, az aszfalt, a "senkihez sincs közöm" életérzése. És a szerelemről véljük, hogy káprázat, mámor. Amikor valóban szeretünk, mondják ránk az emberek, hogy "Te el vagy varázsolva, öregem! Te megőrültél!" - miközben egy tévedhetetlen hang lelkünk mélyéről azt mondja: "Itt akarok maradni, mert mindig ide vágytam! Itt akarok élni, örökké!" Amikor szeretjük egymást: kijózanodunk. Felébredünk. Életünk valóságos állapota az, amikor szeretünk. Ezt a csodát rendszerint akkor érjük el, amikor föladjuk a görcsös önvédelmünket, és elkezdünk egymásban, egymásért élni."