"

As he saw the trees in front of his eyes like this, he thought. By the time they grow, they shed leaves: time passes, with work, in order. And with time, the world also passes away, this troubled, restless, sad world and another world grows up together with the trees. Whoever will live in that world and walk under these trees will be a peaceful, free and happy person again, as they were in the old days. Those who could pick the fruit from trees and rested in the shade of trees planted by their fathers and grandfathers, always in times of struggle. And thinking that those who eat the fruit of the planted tree and walk in its shade will reap the price of the struggles their ancestors fought with the world. That's how it is, he thought, each generation plants a tree, an idea, a thought, so that many generations don't have to worry about it. So that those who come after that will have a home, a country, a shady garden, and a fruitful orchard ready. And take it as a natural thing. The gift of life, which is free and does not ask for anything in return for its beauty. Not even so much so that those who look at the garden and admire the various trees in their carefree moments think: what must have been the life of the one who found this hill barren and what he must have felt when he planted it with trees. With trees, which he knew would survive him, and the thought hung on the buds would be raised high and passed on to later generations.

"Ahogy így látta szemei előtt a fákat, elgondolkozott. Mire megnőnek, lombot eresztenek: eltelik az idő, munkával, rendre. S az idővel együtt elmúlik a világ is, ez a zaklatott, békétlen, szomorú világ és a fákkal együtt másik világ nő fel. Aki majd abban a világban él s jár ezek alatt a fák alatt, az békés, szabad és boldog ember lesz megint, mint amilyenek a régiek voltak. Akik olyan fáról szedhették a gyümölcsöt s olyan fák árnyékában pihentek, amit apáik ültettek s nagyapáik, küzdelmes időkben mindig. S arra gondolva, hogy majd akik az elültetett fa gyümölcséből esznek s árnyékában járnak, leszüretelik a küzdelmek árát, amit őseik vívtak a világgal. Így van ez, gondolta, egy-egy nemzedék ültet, fát, eszmét, gondolatot, hogy sok nemzedéknek ne legyen gondja ezzel. Hogy aki azután jön, készen kapjon otthont, hazát, árnyékos kertet, termő gyümölcsöst. S úgy vegye ezt, mint természetes dolgot. Az élet ajándékát, mely ingyen való s a szépségéért cserébe mit se kíván. Még annyit se, hogy gondtalan percében aki a kertet nézi s a különböző fákban gyönyörködik, arra gondoljon: milyen is lehetett az élete annak, aki ezt a dombot kopáran lelte s mit érezhetett, mikor beültette fákkal. Fákkal, melyekről tudta, hogy túlélik őt s a rügyekre akasztott gondolatot fölemelik magasra s átmentik késő nemzedékeknek."