"

And if you also feel sad once in a while, and you walk around in vain among people, no one will help you with your sadness, and you feel as if some great, great weight is sitting on your soul, and you get more and more tired every day, and maybe even you think you can't take it anymore: run away secretly to the lake one night. (...) If you stop with your sadness on the shore of the lake: the water will be as blue as it has never been before. You can hear the start of the quietest breeze, it will be so quiet, and as long as the reeds reach: every reed makes music just for you then. (...) Close your eyes, when your vision becomes very weak, then and suddenly you will see the birds dancing inside the fountain. And then, on that quiet evening, the lake itself will continue to tell you, continue where I left off. And then in the quiet evening, You forget, you will most certainly forget that you were sad.

"S ha Te is egyszer-másszor szomorú leszel, s hasztalanul jársz-kelsz az emberek között, a szomorúságodon nem segít senki, és úgy érzed, mintha valami nagy-nagy súly ülne a lelkeden, és napról napra jobban belefáradsz, s talán már azt is hiszed, hogy nem bírod tovább: egy este szökj le titokban a tóhoz. (...) Ha szomorúságoddal a tó partján megállsz: olyan kék lesz a víz, mint még sohase volt. A legcsöndesebb szellő indulását meghallhatod, akkora lesz a csend, s ameddig ér a nádas: minden nádszál csak neked muzsikál akkor. (...) Hunyd be a szemed, ha látásod már nagyon gyönge lesz, akkor és egyszeribe látni fogod a madarak táncát bent a tocsogóban. És akkor, azon a csöndes estén maga a tó mesél neked tovább, folytatja ott, ahol én abbahagytam. És akkor a csöndes estén, Te elfelejted, egészen biztosan elfelejted, hogy szomorú voltál."