"

One does not understand the roads for a long time. You just walk on the roads and think about something else. Sometimes one of the roads is wide, asphalted, sometimes bumpy, rutted, steep. For a long time, we see the roads as just an opportunity, an opportunity, with the help of which we can go to the office or to our loved one or to the roaring, spring forest. One day we will learn that roads have meaning: they lead somewhere. We are not the only ones on the roads; the roads also move with us. Roads have a purpose. All paths eventually converge in one common goal. And then we stop and wonder, we stare with open mouth, we admire the mysterious order in the tangle of many roads, we admire the multitude of boulevards, country roads and paths through which we finally reached the same goal. Yes, roads make sense. But we only understand this at the last moment, right before the finish line.

"Az utakat sokáig nem érti meg az ember. Csak lépdel az utakon és másra gondol. Néha széles az egyik út, aszfaltos, néha rögös, barázdás, meredek. Az utakat sokáig csak alkalomnak tekintjük, lehetőségnek, melynek segítségével elmehetünk a hivatalba vagy kedvesünkhöz vagy a rikkantó, tavaszi erdőbe. Egy napon megtudjuk, hogy az utaknak értelmük van: elvezetnek valahová. Nemcsak mi haladunk az utakon; az utak is haladnak velünk. Az utaknak céljuk van. Minden út összefut végül egyetlen közös célban. S akkor megállunk és csodálkozunk, tátott szájjal bámészkodunk, csodáljuk azt a rejtelmes rendet a sok út szövevényében, csodáljuk a sugárutak, országutak és ösvények sokaságát, melyeken áthaladva végül eljutottunk ugyanahhoz a célhoz. Igen, az utaknak értelmük van. De ezt csak utolsó pillanatban értjük meg, közvetlenül a cél előtt."