"

Sometimes I fear that in the end he is the stronger one, the other me, the familiar and incomprehensible one, who has no business card, no body, and who is at least as strongly me as my hands or my eyes. I'm afraid that he's still stronger, because he treats me superiorly, like a fencer who might even underestimate his opponent: he inflicts wounds, carefully and playfully, and maybe he doesn't knock me down because - for the time being - he's amused by this disproportionate sparring. Should I apologize to him? Then it all makes no sense. Run away from life? Then he won. I can't do anything. It is not enough to convince and defeat the opponent. You have to put up with it. This is the harder one.

"Néha félek, hogy végül mégis ő az erősebb, a másik én, az ismerős és érthetetlen, akinek nincs névjegye, nincs teste, s aki legalább olyan erősen én, mint a kezem vagy a szemem. Félek, hogy mégis erősebb, mert fölényesen bánik velem, mint egy vívó, aki talán le is becsüli ellenfelét: sebeket ad, óvatosan és játékosan, s talán azért nem döf le, mert - egyelőre - mulattatja ez az aránytalan bajvívás. Pardont kérjek tőle? Akkor nincs értelme az egésznek. Szökjek meg az életből? Akkor ő győzött. Semmit sem tehetek. Nem elég meggyőzni és leteperni az ellenfelet. El is kell viselni. Ez a nehezebb."