"

Once upon a time there was a bird. Fate blessed him with two perfect wings and beautiful, shiny, colorful feathers. An animal that can fly freely in the sky also makes the person watching it happy. One day a woman saw this bird and fell in love with it. (...) The woman admired, respected and loved the bird passionately. But one day he thought: what if the bird wants to get to know more distant mountains one day? And he got scared. (...) And he thought: "I will set a trap for him. If he comes again, he will not be able to fly away from me." The bird was also in love with him, and the next day he appeared as usual, but fell into the trap and became a prisoner. She locked him in a cage and watched him all day. (...) Since the bird could not fly, it could not express the meaning of its existence and slowly withered, lost the luster of its feathers and became ugly. (...) One day the bird died. The woman was overcome with grief and thought about him day and night. But he didn't remember the cage, but the day when he first saw it flying happily among the clouds. (...) Without the bird, his life also lost its meaning, and death soon knocked on his door. "Why did you come?" he asked death. "So that you can fly with your bird again," replied death. "If you had always let him fly away and come back to you, you would have loved and admired him even more, but now you need me even to meet him again."

"Volt egyszer egy madár. Két tökéletes szárnnyal és gyönyörű, fénylő, színes tollakkal áldotta meg a sors. Az olyan állat, amely szabadon repülhet az égen, boldoggá teszi azt is, aki nézi. Egy napon megpillantotta ezt a madarat egy nő, és beleszeretett. (...) A nő csodálta, tisztelte, rajongva szerette a madarat. De egy napon arra gondolt: mi lesz, ha a madár egyszer majd távolabbi hegyeket is meg akar ismerni? És megijedt. (...) És azt gondolta: "Csapdát állítok neki. Ha megint jön, többé nem repülhet el tőlem." A madár szintén szerelmes volt belé, és másnap megjelent, ahogy szokott, de beleesett a csapdába, és fogoly lett. A nő kalitkába zárta, és egész nap nézte. (...) Mivel a madár nem repülhetett, nem tudta kifejezni a létének értelmét, és lassan elhervadt, elveszítette tollai ragyogását, és megcsúnyult. (...) Egyik nap elpusztult a madár. A nőt elfogta a bánat, és éjjel-nappal rá gondolt. De nem a kalitkára emlékezett, hanem arra a napra, amikor először meglátta boldogan repülni a felhők között. (...) A madár nélkül az ő élete is elvesztette az értelmét, és a halál hamarosan bekopogtatott hozzá. "Miért jöttél?" - kérdezte a halált. "Hogy újra együtt repülhess a madaraddal" - felelte a halál. "Ha hagytad volna, hogy mindig elrepüljön és visszajöjjön hozzád, csak még jobban szeretted volna és csodáltad volna, most viszont még ahhoz is rám van szükséged, hogy újra találkozhass vele.""