"

Under the colorful domes of illusions and daydreams, she was waiting for the first man who would notice her. He planted roses and dahlias in front of the palace and built a soft little path between them so that he could come to him through the flower-scented garden. How many evenings and how many nights was this palace built, how many lonely daydreaming hours planted their slender flowers on the edges of the path, between Reality and the Palace. And now he has come. And he didn't come through the gate and he didn't come through the path: he just crossed the garden and stepped onto the colorful roof of the palace with a big rough step, the domes collapse below him, the flowers lie trampled on the ground, in place of the expensive, colorful glass roof, among the broken tiles a face looks down and in a language taken from reality, simply, rudely, simply asks: do you want to be my wife...?

"Illúziók, ábrándok színes kupolái alatt várta az első férfit, aki majd észreveszi őt. A palota elé rózsákat és dáliákat ültetett és puha kis ösvényt épített közéjük, hogy azon keresztül jöhessen érte a virágillatos kerten át. Hány estén és hány éjszakán keresztül épült ez a palota, hány magányosan átábrándozott óra ültette be karcsú virágaival az ösvény széleit, a Valóság és a Palota között. És most eljött. És nem a kapun keresztül jött és nem az ösvényen keresztül jött: csak átlépett a kerten és nagy durva lépéssel a palota színes tetejére lépett, a kupolák összedőlnek alatta, a virágok széttaposva hevernek a földön, a drága, színes üvegtető helyén, pozdorjává tört cserepek között egy arc néz lefele és nagyon a valóságból hozott nyelven, egyszerűen, durván, csak ennyit kérdez: akar-e a feleségem lenni...?"