"

It's easy for you, you're alone, Hasse said. There was some truth in this: those who lived alone could not be left behind. But sometimes in the evening the whole artificial structure collapsed, life wailed like plaintive and driven music, it became a vortex of wild desires, unbridled wishes, gloom, and the hope that we would tear ourselves away from this senseless madness, from this eternally squealing stupid verklizo, no matter what happens next ... is there anything at all besides loneliness? I closed the window. No, there is nothing! There is not enough ground under our feet for the rest.

"Magának könnyű, maga egyedül van - mondta Hasse. Volt ebben némi igazság: aki magányosan élt, azt nem lehetett otthagyni. De olykor este összedőlt az egész mesterséges építmény, az élet panaszos és hajszolt zeneként vijjogott fel, vad vágyak, féktelen kívánságok, borongások örvényévé lett, s a reménységé, hogy kitépjük magunkat ebből az értelmetlen tébolyból, ebből az örökösen nyekergő ostoba verkliszóból, akármi lesz is azután... van-e még egyáltalán valami a magányon kívül? Becsuktam az ablakot. Nem, semmi nincs! A többihez nincs elég talaj a lábunk alatt."